Kiderült, hogy a fogyasztó szuperinjekcióknak lehet egy váratlan másik hatása is
Sokakat érintő, veszélyes májbetegség ellen vethetik be a szemaglutid-alapú gyógyszereket, egy friss vizsgálat szerint ugyanis ebben is rendkívül ígéretesek.
Sokakat érintő, veszélyes májbetegség ellen vethetik be a szemaglutid-alapú gyógyszereket, egy friss vizsgálat szerint ugyanis ebben is rendkívül ígéretesek.
A dán Novo Nordisk gyógyszergyártó cég szerint az előzetes tesztek azt mutatják, hogy az Ozempic utódjaként emlegetett CagriSema nevű szerrel 68 helyett 32 hét alatt lehet 15,6 százalékos fogyást elérni.
Az eddigi leghosszabb klinikai vizsgálatán van túl a Wegovy nevű elhízás elleni gyógyszer. Jó és rossz egyaránt kiderült a készítményről.
Interjú a dán feltalálóval, aki fogyasztóinjekciójával Európa-rekorderré tette a Novo Nordisk gyógyszercéget, melynek értéke az év végén meghaladta a Daimler-Benz, a Bayer, a Lufthansa és a BMW összértékét. Ez a több mint 400 milliárd euró magasabb, mint Dánia egész GDP-je. Lotte Bjerre Knudsent a hamburgi Der Spiegel tudósítója érte el.
Kirobbanó sikerű testsúlyfogyasztóinak köszönhetően az idén százéves Novo Nordisk túlsúlyossá vált a dán gazdaságban, és nem győz eleget szállítani kiéhezett vevőinek.
Segítheti az alkoholizmus kezelését is a Novo Nordisk által fejlesztett, fogyást segítő készítmény egyik hatóanyaga, tárta fel egy új tanulmány.
Az egészségügy terén sokszor szó szerint életmentőnek bizonyulnak egyes innovációk. A TIME magazin összegyűjtötte az idei év 200 legjobb találmányát, melyekből most bemutatjuk azt a tizenötöt, melyek orvosi vonalon érdemelnek figyelmet.
A fogyasztó hatású Wegovy-t és Ozempicet gyártó Novo Nordisk a luxusbrand-halálcsillag LVMH-t taszította le a trónról.
A fogyást segítő injekcióknál kényelmesebb megoldást jelenthet a Novo Nordisk új készítménye, amit szájon át kell bevenni, és a klinikai vizsgálatok szerint igen hatékonyan csökkenti az elhízottak testtömegét.
A dán Novo Nordisk több mint 21 millió fontot költött két év alatt Nagy-Britanniában, hogy pozitívan befolyásolja az elhízás elleni szervezetek és szakemberek véleményét. A vállalat és az érintettek szerint nem történt jogsértés.
Újabb gyógyszergyár hozta ki a házilag is beadható injekciót, amely minden eddiginél jobban elősegíti a fogyást. A szer hosszú távú hatásait még vizsgálják. Nem tudni, mikor lesz elérhető idehaza, ám lehet, hogy megérné, ha tb-támogatást kapna, mert a túlsúlyos vagy elhízott emberek tömegeit kezelni nagyon sokba kerül.
Három-négyszeresére is ugorhat a Novo-Nordisk által gyártott inzulin ára, ha nem tudnak a mostaninál méltányosabb gyógyszerárakban kiegyezni. A gyógyszercég a Népszabadság szerint ultimátumot adott a kormánynak, a Novo-Nordisk szerint viszont erről nincs szó.
Három éven belül forgalomba kerülhet egy olyan fogyasztószer, amelynek segítségével fél év alatt két ruhaméretet lehet karcsúsodni.